A táj a kőkorszaktól kezdve lakott volt, melyet az itt előkerült kőszerszámok, balták, cserépedények, ékszerek is igazolnak. A Római Birodalom idején a bozsoki és a rohonci völgy forrásaiból vitték közel 400 éven keresztül a vizet vezetéken Savaria városába (ma Szombathely). A vízvezeték a Bozsok nyugati oldalán haladó jelenlegi kerékpárút vonalában szállította a vizet Bucsu irányában Savariaba. (Bucsu község határában a vezeték egy feltárt szakasza megtekinthető.)
A Velem-Szentvid felé húzódó völgyben négyszögletes sáncrendszer maradványai láthatók, amelynek közelében római és középkori kerámiák kerültek elő. A népvándorlás korából 1876-ban szántottak ki egy hun aranycsat leletet, mely a hunok jelenlétét igazolja (378-455 közötti időszakból származhatott. Sajnos jelenleg az amerikai Baltimore városában található). Bozsok, Doroszló és Velem már időszámításunk előtt, az illírek és kelták idején is Vid-hegyhez tartoztak. A terület 955 után minden bizonnyal előbb nagyfejedelmi, majd királyi vár lett.

A település neve többféle változatban is szerepel a régi írásokban: Bozuk, Bozok, Bosok. Eredetének tisztázására két megoldás is létezik: a török Bozuk személynévből és a szláv Bozsok szóból.

A település első írásbeli említése 1277-ből Villa Bosuk néven maradt fenn, egy helyben keltezett oklevélben. Akkor Szent-Vid várához tartozott a Németújváriak fennhatósága alatt, akik később a rohonci uradalmukhoz kapcsolták – ezért osztoztak rajta a leszármazott Rohonci Kakasok 1374-ben, akik egészen a 15. századig birtokolták. 1405-ben tulajdonjogát a Garaiak kapták meg. 1445-ben III. Frigyes német király, későbbi német-római császár foglalta el, ő illetve Rohonc visszaszerzése (1478 után) I. Mátyás magyar király saját híveiket jutalmazták adományozásával. Az “igazságos királyról” azt is emlegetik, hogy Bécs ellen vonulásakor Bozsokon ütötte fel hadiszállását. A kincstartó Tárnok Péter tulajdonlása után Mátyás király 1487-ben Bornemissza János jegyzőnek adományozta. Az ő halála után a leányági örökös Sibrik család kapta királyi adományként, de a Szalónak birtokába jutott Batthyányak is igényt tartottak rá, mert korábban az uradalomhoz tartozott. Ezt a vitát oldotta fel I. Ferdinánd 1540-ben tett döntése, aminek értelmében Bozsokot Szerdahellyel együtt kivette az uradalomból.

A falut az 1532-es Kőszegi török ostrom ideji török támadás teljesen elpusztította. A falu – Vas vármegye nyugati peremére jellemzően – elnéptelenedett, az uradalmak tulajdonosai a munkaerőhiányt horvát telepesek betelepítésével pótolták, így a település nemzetiségi összetétele megváltozott. Nagyrészt (grádistyei) horvát nemzetiségű lakossága volt, kisebb részt magyar, illetve német nemzetiségű.

1552-ben Sibrik Gergely két részre osztotta birtokait. Mindkét ági örökösei építkeztek a faluban. A Sibrik család három és fél évszázadon keresztül meghatározta Bozsok történetét. Fontos megemlíteni a törvénykezésen belül a Sibrik család úriszékét és pallosjogát.

Az idősebbik ág őse, Osvát építtette az egészen a 20. század elejéig a család kezében maradt Felső- vagy Sibrik-kastélyt. Erről a helyi legendárium, sőt tudós tulajdonosa Végh Gyula is azt állította, hogy a vízvezetékre felügyelő római őrhely volt, más történet szerint Mátyás király saját használatú vadászkastélya is volt később. Egy feltehetően Árpád-kori alapokra épített háromosztatú nemesi lakóház – melyet 1554-ben említenek először – felhasználásával csak 1614-ben építették a mai kastély elődjét. Ez az évszám található a kapu feletti kettőscímeres (Sibrik és gersei Pető) feliratban: “Custodi Domine, introitum et exitum tuum” (Védd meg Uram, aki itt belépett és innen távozott!). Elsősorban védelmi lehetőségeit erősítették, de lakófunkcióit is bővítették. 1702-ben és 1815-ben is átalakították, utóbbi alkalommal nyerte el mai alakját. A Sibrik család 1906-ban adta el Dr Végh Gyula művészeti írónak és feleségének Wimpfenn Mária grófnőnek, akik mind a kastélyt, mind a körülötte lévő angolkertet felújították. Végh Gyulát, aki 1934-ig az Iparművészeti Múzeum főigazgatója vol és 1921-ben megalapította a Magyar Bibliofil Társaságot – 1944-ben letartóztatták, mert több embert bújtatott a kastélyban. 1945 után az épület egy részében a Határőrség irodáit helyezték el. Végh Gyula – hogy megőrizhesse kedvelt lakóhelyét, saját gyűjteményével annak múzeummá alakítását tervezte. 1951-ben, amikor ki akarták telepíteni, öngyilkos lett. 1959-ben végezték el a kastély műemléki felújítását, amikor Vas Megye Tanácsa üdülőházává alakították át. Ma kastélyszállóként működik.

Az Alsó- vagy Batthyány-kastélyt az 1551-től a Sibrik család fiatalabb (Mátét követő) ága hagyta leromlani. 1616-ban a rohonci várban székelő Batthyányi Ferencnek adták el a hozzá tartozó Kiskovácsi szőlőheggyel és a Káposztáskerttel. Az új tulajdonos néhány év alatt két emeletes, négy saroktornyos, vizes árokkal körülvett, jellegzetesen 17. századi főúri várkastéllyá építette át, ahol Batthyány Ádám és felesége is szívesen tartózkodott. A kastélyban több előkelő vendég, köztük 1698-ban II. Rákóczi Ferenc is megfordult, 1708-ban pedig gróf Esterházy Antal kuruc főgenerális itt rendezte be főhadiszállását. Az 1800-as években egy Batthyányi lány hozományaként került gróf Althan Ferenc főudvarmester tulajdonába. Az ő vendége volt 1813-ban I. Ferenc császár és neje. 1832-ben a kastély gróf Althanné kolerában történt elhalálozása után lakatlanná vált, majd 1841-ben villámcsapás következtében leégett. Azóta csak pusztul, így ma már csak romjai láthatók.

Bél Mátyás: “Notitia Hungariae…” című művében így ír a településről 1730-ban:

“Ettől az erődített várostól (Rohonc) félórányira, kelet felől bukkan elő az előbbivel szomszédos Bozsok falva, amely egy hegynyúlványon épült. Bortermését szintén dicsérik. A faluban két kastély van. Az egyik a déli oldalon: falakkal és halastóval körülvéve, nagyobb részt a Batthyány-család birtokához tartozik. A másik viszont a falu nyugati felén épült és – a birtok fennmaradó részével – a szintén nemes és ősi származású ősi szarvaskendi Sibrik család tulajdona. Ezen a birtokon is egy folyócska halad keresztül, amely lisztőrlő malmot hajt, és pisztrángokat nevel.”

“Az 1744. évi összeírás szerint Bozsok határa elég tágas. Mezeje kétnyomásos. Rétje nem sok. Legeltetés és faizás elegendő. Szőlőhegye terjedelmes, de jelentős részét helybeli és idegen nemesurak bírják. Kb. 400 kapányit. A falu gabonatermése közepes, bortermése viszont a jobbik osztályba sorolható. Van egy uradalmi tölgyes erdeje is, de a jobbágyok részére tilalmas. Idegen birtokosa van Velemből hét, Rohoncról és Szerdahelyről egy-egy. A falunak saját borkimérése van és két iparossal is rendelkezik, nevezetesen egy kováccsal és egy vargával.” – A község címerében domináló szőlőfürt a borászkodásra utal.

Vas Vármegye 1820-as döntése mellett, miszerint az oktatásban csak magyar nyelven tudó iskolamestereket alkalmazhattak, a püspök is csak magyarul beszélő lelkipásztorokat küldött a területre, valamint a Bozsokra jellemző falun belüli párválasztásból következő vegyes házasságoknak köszönhetően az 1800-as évek közepétől jellemző a településen a földesurak által is támogatott elmagyarosodás. A folyamatot valószínűleg segítette, hogy a helyi plébánia megszűnte után a bozsokiak nem csak közigazgatásilag, hanem vallásilag is a tisztán magyar lakosú Szerdahelyhez kötődtek. 1930-ra már csak 1 horvát és 2 német nemzetiségű lakos élt a településen. Bozsokon általános volt a falun belüli párválasztás. A családnevek ma is mutatják a lakosság eredetét: Francsics, Kutics, Szetnics, Riegler, stb.

Az évszázados történelmére méltón büszke Bozsok a trianoni Magyarország határ menti faluja, az 1956 utáni Magyarország “zsákfaluja”, az 1978 utáni Magyarország “határőrközsége”, majd a rendszerváltozást követően (1991-től) Magyarország határátkelőhellyel rendelkező települése lett.

Bozsok patakparti, szalagtelkes, egyutcás falu, nagyrészt azonos méretű telkekkel. Beépítettségét vizsgálva a “fésűs-rendszer” és az “l-alakú beépítés” egyaránt fellelhető. Eredetileg oldalhatáron álló, fésűs beépítést alkalmaztak, egytraktusos ún. hosszúházakkal, ám a XIX. század folyamán a gazdálkodáshoz szükséges épületekkel bővítették a lakóházakat. A lakóházzal szembe került egy gazdasági épület, később ennek a lakóházzal közös fedele lett, és a kocsibehajtó út kapualjjá, vagy ahogy a helyiek mondják: “kapuszínné” alakult.

A település lakossága ma is őrzi néphagyományait, mint a lucázás, farsangolás, vagy a betlehemezés. Közismert vallásosságuk. Nagy hagyománya van a szőlő- és gyümölcstermesztésnek. A település érdekessége, hogy nem csupán a lakóknak, hanem a házaknak is van nevük (a régi tulajdonosaikról), így Bozsokon mindenkinek két neve van: egy családi neve és egy házneve. A házak számozása is egyedi, hiszen a Rákóczi Ferenc utca számozása elkezdődik a Fő-szegen (település északi részén), végigfut a Keleti-szeren (keleti oldalon), majd Ó-szegen (település déli része) visszafordul és a Nyugati-szeren fut vissza. Ma sok házban fogadnak vendégeket a falusi turizmus keretében a vendégszerető bozsoki lakosok. A nyári utcán gyakran válogathatunk a becsületkasszával árusított helyi termékek közül (gyümölcs, zöldség, virág, stb).