Velem

Velem község Magyarország nyugati határán a Kőszegi-hegység lábánál fekszik, Kőszeg városától 8 km-re. Északkeletre Cák, délkeletre Kőszegszerdahely, délre Bozsok, nyugatra pedig az osztrák határ szegélyezi. A település az Írottkő Natúrpark része.

A község és környéke lakott volt már az újkőkorban is. A tárgyi emlékek legjelentősebb lelőhelye a község feletti 582 méter magas Szent Vid-hegy.

Itt egy, az i. e. 13-11. század idején kialakult, őskori erődített telep maradványait tárták fel, amely a hegyek alján futó kereskedelmi utat felügyelte. A közelben talált réznek és antimonnak köszönhetően kiemelkedő jelentőségű fémfeldolgozó és fémműves telep alakult ki az erődítmény aljában.

Nevezetességei

A műemlék malomépület Kőszegszerdahely házaival határos. A kétkerekes malmot az 1568-as összeírás említi először. Egykoron 4 malom működött a Szerdahelyi-patak mentén, közülük csak ez az egy maradt fenn. Az utolsó molnárfamília, a Schulterek – akikről a nevét is kapta – Felsőőrről költöztek ide és 1769-től ők voltak a tulajdonosok. 1870 és 1900 között nem működött. A hagyomány szerint Savanyú Jóska (1845–1907), a híres bakonyi betyár is menedékre talált itt egy alkalommal. A régi malom boronafalú, zsúptetős volt két vízikerékkel, amelyet 1913-ban lebontottak. A ma látható épület Velem, Szerdahely összefogásával épült, 1919-ben egy emelettel bővítették. 1951-ben államosították, de csak néhány évig működött. Bezárása után először teljesen fel akarták számolni, de 1965-ben műemléki védettség alá helyezték, majd 1980-ban helyreállították és múzeummá alakították. A malom ma is teljesen üzemképes.

• Szent Vid Kápolna
• Stirling-villa, ma alkotóház a Vas megyei Önkormányzat fenntartásában
• Gesztenyeünnep: minden évben megrendezett több ezres tömeget megmozgató kétnapos gasztronómiai fesztivált kulturális programokkal és kézművesek vásárával.

100 ÉVES A VELEMI PÁLINKAFŐZDE

A pálinkafőzdét Iványi Dezső velemi tanító kezdeményezésére 1913-ban építették. Az első főzet az 1914 évi gyümölcs-termésből csepegett le az akkori rézcsöveken. Az alapítás tényét sajnos okirat nem őrizte meg, viszont az akkor Pozsonyban székelő Honvédelmi Parancsnokság a pálinkafőzdék és cukorgyárak összeírására adott utasításra 1915 januárjában már működő pálinkafőzdeként tüntette fel a velemit a Vármegye. Az összeírás célja az volt, hogy az I. világháborúban a fronton harcoló katonákat pálinkával és cukorral el tudják látni.

Érdekesség: 1915-ben Vas vármegyében 513 pálinkafőzde és 25 cukorgyár működött. Jelenleg kb. országos viszonylatban működik ennyi pálinkafőzde és 1 db cukorgyár.

Az épület, melyben a működését megkezdte a pálinkafőzde, - ugyanazon a telken ahol most is található - az úttal párhuzamosan egy kovácsműhely és a tűzoltó-szerház mellett állt. A jelenlegi épületbe 1951-ben került áthelyezésre, amely eredeti funkcióját tekintve addig községházaként szolgálta a helyi lakosságot.

Érdekesség: a pálinkafőzde történetében, hogy megalapításától fogva - az államosítás ideje alatt, majd az azt követő időszakban is - megmaradt a község tulajdonában és a főzőmesterek mindig helybéli lakosok voltak.

A helyi domborzati adottságából eredően a hűtési technológiája is a legősibb módon a hegyi források által táplált a falut átszelő patak vizével került kialakításra. Így a téli időszakban 13 ⁰C, a melegebb nyári napokban 24 ⁰C körüli hőmérsékleten folyik le a friss gyümölcspálinka.

A szubalpin klímán érlelt kiváló minőségű hagyományos és erdei gyümölcsök miatt, valamint a tökéletes hűtésnek köszönhetően az itt előállított pálinkának mindig is komoly rangja volt a kisüsti pálinkák között.

A pálinkafőzde a jelenlegi üzemetetőjének és családjának köszönhetően 2012-ben teljesen megújult azonban a főzési technológia továbbra is tradicionális.

A centenárium emlékére 2015-ben a Magyar Pálinka Lovagrend emléktáblát helyezett el a pálinkafőzde falán.

A kemencéket és műhelyeket 1896-ban Miske Kálmán kezdte feltárni. Az 1929-ig tartó ásatások egyik leglátványosabb eredménye egy arany diadém volt, amelynek kora i. e. 11-9. századira tehető. Az ásatásokat 1973-tól folytatták a Savaria Múzeum munkatársai. Ekkor a fellegvár mellett a hegy keleti és déli oldalában található teraszokon elhelyezkedő lakóépületek feltárására is sor került.

1979-ben az egyik teraszon újjáépítettek több épületet, amely néhány évig őskori szabadtéri múzeumként működött, de a felújításuk elmaradt, tönkrementek. A római korból domborműves kőemlék, érmék, ruhatűző tűk (fibulák) és agyagedények kerültek elő. Ezen kívül a népvándorlás korból avar temető nyomaira is bukkantak a hegy oldalában.

Az Árpád-korban is erődített helyként szolgált, de egyes vélemények szerint vára Karoling eredetű. Első magyar említése a 13. századból való, már Szent Vid néven. Ez a vár a hozzá tartozó faluval együtt a Németújváriak birtoka volt. A 13. században a várat többször megostromolták. 1289-ben Albrecht herceg elfoglalta. A Hainburgban 1291-ben megkötött békeszerződés szerint több nyugati várat leromboltak, amelynek áldozatul esett az itteni vár is. A várról azonban fennmaradt, hogy még a 15. században is javították, és Jurisics Miklós védi a kőszegivel együtt.[3]

A hegyen található Szent Vid-templomot, amelynek tornyában 13. századi kerített lőréses alapokat találtak, már a 17. század végén jelzik a források. Egyhajós barokk épületét 1859-ben építették át. Korábban a környék jelentős búcsújáró helye volt. A község nevét először a rohonci vár részeként, egy birtokfelosztás kapcsán írták le, Welyen (1279) alakban. Az 1400-as évektől története a rohonci uradalomhoz kapcsolódik.

A 16. századtól Batthyány birtokok vannak a községben. Az 1630-ból származó megállapodás tartalmazza a szőlő művelésének kötelezettségét is.[3]

A két világháború közötti időszakban felfedezték természeti értékeit, idegenforgalma fellendült. A 30-as években strandot adtak át. 1938-ban Szombathely városa emeletes gyermeküdülőt építtetett és dr. Ujváry Ede polgármester ösztönzésére több szombathelyi család épített hétvégi házat a községben. Ugyanezen évben Pavetits Ede kőszegi polgári iskolai tanár ajándék telkén adták át a Garaboncia Üdülőtelepet, a Szent Vid-templom alatti platón. 1944-45-ben, a világháború utolsó hónapjaiban, a menekülő Szálasi-kormány rendezkedett be a községben. A Stirling-villában helyezték el a miniszterelnökséget, őrizték a Szent Koronát 1944. december 29. és 1945. március 19. között. Emlékhelye ma is megtekinthető. 1944. december 24-én pedig itt tartották az utolsó országgyűlést. A Stirling-villa és környéke ma népművészeti alkotótelep.

A hetvenes években hosszabbították meg az Országos Kéktúra útvonalát Sümegtől Velemig. Ettől fogva hosszú ideig a község volt a kéktúra egyik végpontja. Ma már az Írott-kő vette át ezt a szerepet, Velemen csak áthalad a túraútvonal.